Dental assistant

clinical dental hygienist, dental assistant, radiation assitant

Nagyon hálás vagyok, hogy a Rock Rose csapatában dolgozhatok és tagja lehetek az itteni közösségnek. Szeretek új emberekkel megismerkedni és arra törekszem, hogy segítsem a pácienseinket a megfelelő szájhigiénia elérésében.

Oral surgeon

A Szegedi Tudományegyetemen 2015-ben szereztem meg fogorvosi diplomámat. Dentoalveolaris sebészet szakvizsgámat 2019-ben tettem le. A szájsebészeti beavatkozások közül az impaktált bölcsességfogak eltávolítását, valamint az implantátum beültetéseket végzem legszívesebben. A sebészet mellett szívesen foglalkozom az esztétikai és helyreállító fogászati beavatkozásokkal, valamint a mosolytervezéssel.

Egy véletlen folytán 2021 év elején csatlakoztam a Rock Rose csapatához és többek között az itt végzett helyreállító műtétekben való részvétel inspirált. Nagyon tetszik, hogy lehet így is dolgozni, mert magam is mélyen hiszek a Rock Rose által létrehozott szemléletben.  Fontosnak tartom a legkorszerűbb technológiák elsajátítását, ezért folyamatosan képzem magam és rendszeres látogatója vagyok magyar és külföldi tudományos konferenciáknak is. Folyékonyan beszélek angolul és olaszul, Olaszországban éltem 3 évet.

Hiszem és látom, hogy az orvos-páciens kapcsolat a szakmai hozzáállás mellett egy mély hosszú távú bizalom kiépítésén alapul. A kezelések során célom a teljes fájdalommentesség mellett a nyugodt, vidám hangulat megteremtése.

Petőfi tér 3.

Staircase B. 1st floor
1052 Budapest

+36 30 732 2008

Tap number to call!

Opening Hours

Mo, We, Thu: 10:00 - 18:00
Tue: 13:00 - 18:00

drrockrose@gmail.com

Send an e-mail